PODCAST
Videotár
Szaturnuszi Füzetek

Rendünkről

A ∴Fekete Tiszafa Rend∴ – ortodox luciferiánus szerzetesi rend az utóbbi évek morális téveszméi nyomán és a materializmus végnapjai közeledtével szerveződést kezdeményezett. A főpap és a papság úgy határozott, hogy csatlakozik azon mozgalmak sorához, melyek közzéteszik ismereteiket, bölcsességük forrásait. Tesszük mindezt abban a reményben, hogy az évszázados szekuralizációt követően felnőhessen egy olyan generáció, kik nyílt lélekkel és gondolkodással állnak e világ működésének megismeréshez. A kizárólag anyagi természetű emberi létet felváltják, de legalábbis kiegészítik a transzcendens világi lét erejével. Rendünk oldalszárnyaként működő „Fényhozó Szabadegyetem”hivatott visszacsempészni a hitet a hétköznapokba. Az elsődleges cél, hogy az egyénekből hittel rendelkező családok, közösségek jöjjenek létre. A vallás az emberi élet örökös része, melynek száműzése boldogtalansághoz, meghasonuláshoz vezet. Ez korunk betegsége. A hit milyensége, a vallási, felekezeti hovatartozás vagy filozófiai, teológiai álláspont másodlagos, hiszen mindennek az eredője egy és ugyanaz, pusztán aspektusok, nézőpontok váltakozásáról beszélhetünk. Minden ember saját belső döntése, hogy mely aspektussal tud azonosulni, de a hithez vezető út, a tanulás, a gondolkodás mindenki előtt legyen szabad, megnyilvánulási formájától függetlenül. Szervezetünk nem kíván vagy vár el tagságot és elköteleződést a saját világnézete felé, csupán az ébredést szándékozik előidézni. Rendünk érdeke és oktatásunk fő célja tehát a magok elszórása és a virágzás elősegítése.

∴Fekete Tiszafa Rend∴ – ortodox luciferiánus szerzetesi rend – MMXXIII

(Nemzetközi kiadványaink Svart Eihwaz Orden néven kerülnek publikálásra.)

„Aki nem hisz a valóságban, az sérthetetlen”

„A bölcs halála megváltás, a tudatlané tragédia”